Ez az én történetem:

Már öt éve, hogy alacsony zsír- és szénhidrát tartalmú ételeket fogyasztok, ezért az étkezésemen sokat már nem tudtam változtatni. Nagyon nehéz összeállítani napi öt étkezést úgy, hogy változatos és egészséges legyen. A dolgomat még az is nehezítette, hogy a családom nem partner az egészséges étkezésben. Ezért általában kétféle ételt készítettem, ami időigényes. Egy könyvelő mindig időszűkében van, főleg ha két kisgyermeke is van, és természetesen a saját étkezésemet szorítottam a háttérbe. Nem reggeliztem, és csak kétszer ettem. Ha ideges, vagy csak izgatott vagyok, evési kényszerem van. Ezért gyakran az étkezések között bűnöztem.

A sok sikertelen fogyás és az örökölt zsíranyagcsere-zavaromnak köszönhetően az alakom olyan volt, mint egy 8-9 hónapos terhes nőé. Sokszor kerültem emiatt kínos helyzetbe. Sokan, akik nem ismertek annyira, hogy tudják nekem „ilyen az alakom”, azt hitték, hogy jön a harmadik gyermek. Hogy biztosra menjenek, meg is kérdezték. Az ellenségemnek sem kívánom azokat a kínos perceket, amikor megmondtam nekik az igazat.

A Herbalife sok dologban segített: 2008. július 31-én kezdtem a Herbalife alapprogramot fogyasztani. Már az első éjszaka észlelhető volt a hatása. Olyan nyugodtan aludtam, mint az elmúlt kilenc évben soha. Aztán négy nappal később azt vettem észre, hogy már negyedik napja, napi 12-14 órán át kemény fizikai munkát végzek és még nem estem össze. Éjszakánként csupán 6-7 órát aludtam, mégis frissen ébredtem. Az első heti mérésnél újabb pozitív élményben volt részem. A legnagyobb csökkenés a hasam körfogatában volt. 2 cm! Ez azért nagyszerű a számomra, mert a legjobb eddig elért változás fél év alatt 3 cm-es csökkenés. Minden fogyókúrám során a hasam volt az a terület, ahonnan utoljára mentek le a centik. Volt, hogy idegileg nem bírtam addig a diétát fegyelmezetten csinálni, míg a hasamról elindult volna a fogyás.

Amióta Herbalife termékeket fogyasztok, azóta nincs ilyen problémám. Átlag 3 centivel csökken a hasam körfogata egy hónapban, és 2 kg-mal csökken a súlyom. A Herbalife-fal könnyű volt változtatni:

  • Rászoktam a reggelizésre. Pár perc alatt egészséges reggelit tudok készíteni és elfogyasztani.
  • Egészséges, és finom tízórait és uzsonnát nyújt a Herbalife. Rendszeresen fogyasztok fehérje-szeletet és pirított szóját is.
  • A napi öt étkezésből már csak egy étkezésnél kell törnöm a fejem, hogy egészséges, és változatos legyen.
  • A Herbalife segít a családomat is a helyes étkezés felé terelni, mivel már a gyermekeim rendszeres fogyasztói a shake-nek. És a pirított szója is nagy kedvencük. :)

Rengeteg időt és energiát spórol meg nekem a Herbalife, miközben energiával tölt fel. Azt hiszem, a multivitaminnak köszönhetően idegileg nagyon jól bírom mind a „fogyókúrát”, mind a mindennapi streszt.. Sokkal jobb a kedélyállapotom, nem érzem nyűgnek az életet. Nagy változás, hogy a reggeli kávémat már a Herbalife teával helyettesítem.

Elkezdődött az iskolaév, még több energiára volt szükségem. Hát kipróbáltam a Thermo Complete-t. A munkám miatt gyakran egész nap rohanok egyik helyről a másikra. A Thermo Complete által nyújtott plusz energia ilyenkor nagyon nagy segítség (főleg azért, mert BKV-val közlekedem). Aztán kipróbáltam a Herbalifeline-t is. Amióta szedem, az izületeim nem fájnak. A jobb bokámnál egy ér az intenzív gyaloglások után rendszeresen fájt, de ez is már csak a múlté.

Mint a könyvelők 99,9%-ának, nekem is van vérnyomásproblémám. Illetve részben csak volt. Az alap vérnyomásom rendszeresen 140/90 körül mozgott. Amióta a Herbalife termékeket fogyasztom, az alap vérnyomásom 120/80. Néha a vérnyomásom kiugró értékeket produkál, ilyenkor nem gyógyszerhez nyúlok, hanem a Niteworks-höz. Ugyan annyi idő alatt helyreállítja a vérnyomásomat, mint a gyógyszer, amit az orvosom előírt, de nincs mellékhatása. A Niteworks a nyugodt alvásban is segít.

A szervezetem ellenálló képességének növelése céljából elkezdtem a Nutrition Active-ot szedni. Túl vagyok egy torok- gyulladáson, melyet gyógyszer nélkül küzdöttem le. A torokgyulladás leküzdésében az AloeMax is a segítségemre volt. Az ásványvizemhez keverve naponta fogyasztom. Ezeket az eredményeket úgy sikerült elérnem, hogy közben zajlott, illetve még mindig zajlik a házunk bővítése. Mind fizikailag, mind szellemileg nagyon jó formában vagyok, pedig a magyar építőipar….

Mielőtt elkezdtem a Herbalife termékeket fogyasztani, nem volt energiám, utáltam a munkámat, nem bíztam magamban. Ma már tele vagyok energiával, már nem utálom a munkámat, az önbizalmam már majdnem 100%-os, céltudatosabb vagyok, mint valaha.

Amint látható, mindenkinél működik. Kitartás kérdése. Bár még nincs vége a programnak, biztos vagyok benne, hogy elérem a célom.

A hiányos táplálkozásból eredő panaszaim csökkentek, energiával töltődtem fel annak köszönhetően, hogy szervezetem hozzájutott a szükséges tápanyagokhoz. A program egyik előnye a többi diétával szemben hogy itt nem voltam magamra hagyva, tapasztalt tanácsadóim folyamatosan figyelemmel kísérték sikereimet



csibe






Termékek

Iratkozzon fel hírlevelemre!

Név:*
E-mail:*
E-mail mégegyszer:*

Életmód tanácsadó wellness trainer